Faliújság

Mikos Ákos blogja

"Közösséget, nem pedig közönséget szeretnék építeni" - A Szériában Rédl Ádám

Rédl Ádám igazi rádiósból avanzsált át első számú podcasterré Azért első számú, mert szerintem - és ismereteim szerint - az ő nevéhez fűződik a legtöbb műsor. A Te mit lépnél? a zászlóshajója, de a Freki Nélkül, mint idehaza műfaj teremtő műsor, a Szikra időszakos podcastje és a Hangpróba is a nevéhez fűződik. 
Ugye nem hagytam ki semmit? Mert kár lenne egy ennyire jelentős portfólió bármelyik elemét kihagyni.
Ismerd meg őt!

 redladamcover.png

A Széria egy olyan sorozat, amelyben hazai podcasterek adják át egymásnak ugyanazt a 10+1 kérdést, ahol a +1 kérdés az, hogy ki legyen a következő. A szereplőknek mindez meglepetés. A kezdeményezés a Magyar Podcasterek csoportból nőtte ki magát.

1. Te hogyan foglalnád össze? Miért podcast?

Mindig is rádiós szerettem volna lenni, Istennek hála el is értem az álmomat a Rock FM műsorvezetőjeként, de sajnos a rádiózás fénykoráról életkoromnál fogva lecsúsztam. Ugyanakkor az a bizonyos pohár inkább félig teli, mint üres, mivel itt állok a podcast korszak kapujában. Végre jelen lehetek valami nagynak a kezdetén. Amit a rádiózásban imádtam, azt a podcastjeimben is megvalósíthatom, sőt a műfaj szabadsága miatt jóval többet is. Nagyon tetszik, hogy nem az a cél, hogy “ne zavarjak”, nincs háttérhallgató, aki követ, valóban velem van, akkor és ott, amikor és ahol a legkényelmesebb neki. Közösséget, nem pedig közönséget szeretnék építeni, lételemem az interakció, mivel őszintén érdekelnek az emberek, beszélgetéseken keresztül, szórakoztatva szeretnék informálni. Minderre tökéletesen alkalmas kreatív terep a podcast.

2. Mi lelkesít a legjobban a műsorkészítéssel kapcsolatosan?

Az, hogy egy hatalmas, kreatív terepem van, amire teljesen nulláról húzhatok fel egy szerintem másoknak is hasznos építményt. Izgalmas megtalálni a témákat, kigondolni, mi lehet fontos a hallgatóim számára. Szeretem megtalálni és megismerni a megfelelő embert egy-egy beszélgetéshez. Örömmel tölt el, mikor új nézőpontból tudok megvilágítani egy témát, és szeretem, amikor mindez minőségi hangzó arculatban, az építőelemekből épületté formálódik és mások előtt is megnyitja kapuit. Emellett hatalmas erőt ad, hogy a Prodcast családban, egy fantasztikus kreatív csapatban dolgozom, ahol a kollégáim a barátaim; nagyon inspiráló a munkakörnyezet.

3. Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a podcasteddel kapcsolatosan?

A bennem lakó „sötét utas”. A maximalizmusom, ami mindig azt mondatja, hogy “még nem elég jó, lehetne jobb is”... Azt gondolom, nekem ez egy folyamatos tanpálya, harc marad. Újból és újból megtalálni az egyensúlyt. Meddig érdemes csiszolnom egy-egy munkám, és mikor kell elengednem. Meddig érdemes valamivel szöszölnöm, és mikor veszi el valami fontosabbtól az időmet? Nálam ez főleg az utómunkákban számottevő, ha rajtam múlna, talán még mindig az első epizódomon dolgoznék. Éppen emiatt számomra mindig az utómunka, a vágás a legmostohább feladat.

unnamed_3.jpg

4. Hogyan fejleszted magad a műsorod kapcsán?

A Prodcast családban folyamatos műhelymunkák zajlanak, sokat tanulunk egymástól, mentoromként tekintek Horváth Gergelyre, akinek az ötletei, az együttagyalások sokat adnak. Technikailag nagy segítség a Youtube, néhány szakkönyv, valamint az autodidakta szoftverfelfedezés és gyakorlatozás. Szakmailag sokat segítenek a rádiós, podcastes cikkek és csoportok, mint amilyen például a “Magyar Podcasterek”.

5. Mivel inspirálódsz a műsorkészítésben?

Más podcastek hallgatásával, valamint a szakmában jártas barátaimmal való beszélgetésekben. Előbbiben nagy hatással vannak rám a külföldi podcastek, kifejezetten nagy rajongója vagyok a bűnügyi anyagoknak. Utóbbiban rengeteget profitálok a pozitív, valamint az építő kritikai észrevételekből, inspirál, hogy mindig újat, jobbat hozzak létre. Már kisgyerekként is olyan voltam, ha elvittek cirkuszba, otthon megépítettem Duploból. Ha van egy ötletem, ér egy inspiráló gondolat, a mai napig meg kell építenem a saját verziómat. :)

Kedvenc film?
Sziki-szökevény, Csupasz pisztoly, Star Wars

Kedvenc sorozat?
Jóbarátok, Rólunk szól, Dr. House

Kedvenc könyv?
Biblia, Pál utcai fiúk, Harry Potter

Kedvenc játék?
Hungry Shark (app), Dixit (társas)

Kedvenc blog?
Magyar Podcasterek, Radiosite

Kedvenc podcast?
Kultúrfitnesz, Levezető kör, Serial

6. Mit adott az életedben a podcasting?

A “Mit lépnél?” podcastet. :) Egy nagyon kreatív alkotófelületet, ahol szabadságom van, végre nem azt kell számolgatnom, hány másodpercet beszélhetek, mit mondhatok ki és mit nem. Az egyetlen kvóta, aminek meg kell felelnem, hogy mi érdekli a hallgatóimat. Emellett a podcasterek körében egy olyan közösséget, ahol nem egymást elgáncsolva próbál az ember feljebb jutni egy mérgező létrán, hanem támogató, építő közösség vesz körül. Ahogyan a rádiózás, úgy a podcasterség is szerelem. Ha elkapja az embert, nincs menekvés, és ez egy nagyon erős kohéziós erő.

7. Miért ajánlanád egy olyan embernek a podcastek műfaját, aki még nem kóstolt bele?

A beszélgetős tartalmak mindig fontosak voltak és lesznek az életünkben. Míg a televízió passzív bambulást igényel, a hangzó tartalmak aktív agymunkát, esetleg interakciót váltanak ki. Úgy szórakoztatnak, informálnak, hogy mindeközben a kreatív agyféltekét mozgásban tartják és a hallgató ezáltal aktív részese lesz a beszélgetéseknek. Akkor gondolok jónak egy anyagot, ha a hallgatóm úgy érzi, mintha ő is ott ülne velünk a beszélgetésben és bármikor megszólalhatna. Emellett ebben a műfajban a rádióval szemben nincs az ember helyhez vagy időhöz kötve, elég egy mobil és bárhol, bármikor (utazás vagy akár munka közben) számára releváns, általa szűrt tartalmakat hallgathat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mit lépnél, ha koronavírus idején otthon kellene maradnod? #01 Érdekel mások túlélési stratégiája a koronavírus idején? A Mit lépnél? közössége egységben küzd! Most belefülelhetsz az életükbe, hogy teljesebb képed legyen a különböző szakterületekről. Sőt, akár te is bátoríthatsz másokat, ha jelentkezel a folytatásra! ����� � Kattints a bemutatkozásra, és hallgasd meg! #mitlepnel #prodcast #podcast #koronavirus #covid19 #maradjotthon #otthon #veszely #beteg #tuleles #pszichologia #kozosseg @redladam @szatmariszandra @kovacsjanka @raczbea @sulekrisztina @csapkovitsandrea @paroczizsolt www.redladam.hu

Rédl Ádám (@redladam) által megosztott bejegyzés,

 

8. Hogyan terjeszted az epizódokat, a csatornádat?

A Facebookot használom, létrehoztam a “Mit lépnél?” hivatalos oldalát és szépen lassan építkezem. Az új epizódokról az Instagramon is posztolok és a részek a weboldalamon (www.redladam.hu) is elérhetők.

9. Hogyan látod a podcastek jövőjét idehaza?

Hiszek benne, hogy amint az emberek megismerkednek vele, rákapnak az ízére. Saját magamból indulok ki... :) Egyelőre az a nehézség, hogy 10-ből sok ember nincs tisztában vele mi is ez és mi fán terem, de amint áttörik ez a gát, a mindennapjaink részeként az egyik legnépszerűbb felületté válhat. Abban is hiszek, és ez a saját munkáimnál meghatározó, hogy véget ért az amatőr korszak, vagyis az emberek szeretik a minőségi, profin megszólaló anyagokat, és ezzel ki lehet emelkedni a tömegből. Én nagy téttel és hittel szeretnék munkát fektetni a “Mit lépnél?” podcastembe, ami szeptembertől megújulva, heti aktuális témákkal jelentkezik. Remélem ezzel is segíthetem a műfaj népszerűségét.

10. Szerinted melyik itthon a top3 előremutató podcast és miért?

Kultúrfitnesz, barátom és mentorom Horváth Gergely munkája, aki írói vénáját megmutatva természetesen képes mélyre menni és valóban beszélgetni a vendégeivel. Levezető kör, Szujó Zoltán és Wéber Gábor műsora, hiszek benne, hogy a tematikus műsorok a podcasten belül célt érhetnek és ennek kulcsa az őszinteség, hitelesség, ami esetükben a témával kapcsolatban nem csak érezhető, hanem egyértelműen adott. Lapozz a 99-re! Szabados Ági podcastje, ahol a fentebb már említett minőségi hangzás nagyon ütős, megvalósul a tematikus tartalom, és számomra az őszinte, hiteles hang is átjön.

+1 Ki legyen a következő?

Lovas Rozi - Egyszer lent

KACÉRKODSZ TE IS EGY SAJÁT MŰSOR GONDOLATÁVAL?

Gyere és lépj be Magyarország egyetlen podcastereknek szóló csoportjába, ahol egymás üdítő társaságán túl több értékes (nagyon remélem, hogy az!) tartalmat is becsempészek időnként a fejlődésetekért. 

IDE KATTINTVA TUDSZ BELÉPNI!

A bejegyzés trackback címe:

https://akosmikos.blog.hu/api/trackback/id/tr9915719400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása