Faliújság

Mikos Ákos blogja

Hogyan találd meg az őszinte, blogger hangod?

Amikor nem egyezik a benned található kép a kifelé mutatottal.

bloggerhangheader.jpg

Forrás: rawpixel on Unsplash

Úgy sejtem benned is eljött már az az érzés, hogy mozdulatlanul lebegett a kezed a billentyűzett felett, az agyadban ott volt a teljes bejegyzés, de "nem jött ki".
Ha pedig kijött, akkor legszívesebben összegyűrted volna egy papírgalacsinná a TFT monitorodat, mert ez nem az, amire gondoltál...

A napokban ért el az az érzés, hogy írom már egy ideje ezt - és más - blogokat is, de 

vajon ilyen az én igazi hangom?
Ezt, és így szeretném valójában kommunikálni?

Egyre kevésbé érzem ugyanis, hogy az eleve nem akart, de mégis kifelé egyre többször mutatkozó megmondó szerepbe én szívesen helyezkednék bele.
Nem ez az, amit szeretnék. Nem ez a hangom!

TIPP
Szerencsés a helyzeted, ha annyira sürgős, hogy írj, ha nagy a nyomás, hogy alkoss, mert ebben az esetben ösztönösen könnyen szaladnak ki az önazonos írások.
Teremts magadnak olyan körülményt, hogy ne fejvesztés terhe mellett, de MUSZÁJ legyen írnod.
Ez kicsit erőszakosan ugyan, de segíti majd a folyamataidat.

Neked is eljön majd a pillanat, amikor le kell ülnöd és újradefiniálnod, hogy honnan induljon ki a blogod?

Nekem ez a napokban következett be és végül arra jutottam, hogy biztosan nem onnan, hogy éceszgéberként a tutit fogalmazom meg Neked. 
Ez a szerep nekem nem kedves!

A rádiós életemből kiindulva az jelentett sokat, amikor a lehető legjobb példákat be tudtam mutatni, érdekes emberek, érdekes megoldásait összegezni.

Most pedig az a gond, hogy

görcsösen szeretném ezt a blogot,

miközben még görcsösebben próbáltam átadni, hogy én bizony

együtt dolgozom másokkal, gyere te is!

Változtatnom kell, mert túlságosan szeretem ezt a közeget, ezt a blogot, szeretem, hogy van olyan idetévedő, akinek ez tényleg segít!
Egy bölcs ember egyszer csak annyit kérdezett tőlem:

És hol van ebben az olvasó?

A jövőben úgy kell írnom, hogy ott legyél mindegyik bejegyzésben!

Rólad/Neked szívesebben írok, Veled együtt szívesebben tanulok.

Úgyhogy

bloggerekhangjaelvalaszto2.jpg

Összegyűjtöttem, hogy mások hogyan küzdöttek meg azzal a problémával, ha a maguktól olvasott rész nem felelt meg a magukban felállított értékrenddel. 

1. Tudd, hogy milyen nem akarsz lenni!

Ahhoz, hogy tudd ki vagy, ahhoz meg kell tapasztalnod, hogy ki nem vagy!

Többen arra esküsznek, hogy kíméletlenül elemzik a saját írásaikat és gyűjtik a példákat, hogy milyenek nem szeretnének lenni. Ha ezek ott állnak előttük feketén-fehéren, akkor már könnyebb kigyomlálni őket a későbbiekben.
Az is segít, ha más bloggereket olvasva - lásd később! - tudod, hogy nem szeretnél olyan nyomulós, olyan dühös, olyan leereszkedő, vagy olyan szájbarágós lenni, mint x, vagy y

2. Képzeld el az ideális olvasódat

Ehhez elsősorban az kell, hogy amennyire lehet ismerd a közönségedet. Ezért nagyszerű dolog egy csoportot szervezni a blogod köré, mert ott lehetőséged nyílik nap, mint nap beszélgetni velük, bizonyos kérdések mentén megismerni a véleményüket.

Még jobb, ha offline, fizikális valójában megélt alkalmakon tudsz találkozni Velük.
Ott már könnyebb egy arcot, egy attitűdöt megismerned és elraktároznod, hogy kinek és hogyan írj?

Ha ezek a benyomások összegyűltek benned, akkor alkosd meg az ideális olvasódat!
Gyúrd egybe a legjobb tulajdonságukat, ha lehet a legrészletesebben alksod eg, hogy mire vágyna a te álom olvasód, miben tudnál neki segíteni, mi tenné őt boldoggá és kezdj el neki írni/alkotni.

AJÁNLAT
Csoport építésben érdemes csatlakozni Oravecz Nóra csoportjához, ahol rengeteg hasznos tipp és morzsa érkezik úgy általában a tartalomgyártással kapcsolatosan.
ITT tudsz belépni.

És én is szívesen várlak a Blogger Műhelyben, ahol hasonlóan Nóra csoportjához nem egymásnak ajánlgatás megy a cikkeinkből, hanem a blogger életformához szükséges és hasznos anyagokat osztunk meg egymással.
ITT tudsz belépni.

bloggermuhelycover_1.jpg

3. Tervezd meg!

Vegyél elő kedvenc cikkeket és vond ki belőle, ami tetszik!
Az ideális olvasóhoz hasonlatosan keress ideális alkotókat is, akiktől a legjobb fogásokat, mentalitást, trükköket építheted be a saját blogger személyiségedbe.

Ne másolj teljesen! Építs be részeket a saját stílusodba! 

4. Olvass sokat!

Az írás olvasással kezdődik!

Mindahhoz, hogy ötleteket meríts, mindahhoz, hogy ellenpéldákat, de főleg tapasztalatot szerezz

olvass minél többet!

Arról nem beszélve, hogy ez közvetve, vagy közvetlenül segíti a szókincsed, gondolattárad fejlesztését.

5. Ne akard görcsösen!

Ne sajnáld, hogy nincs még meg! Az idő, a sok gyakorlás és a tudatos tartalomgyártás úgyis meghozza azt, hogy miként kommunikálj.
Egy valamint azonban ne tegyél: 

Ne halogasd!

Ha arra fogsz várni, hogy majd magától kialakul, akkor soha nem kerülsz előrébb.Kihagyhatsz egy rakás élményt, többek között annak az "aha" élményét, ha rájössz mi a hangod.
Ezt pedig csak egy bizonyos út megtétele után okoz nagy örömet!

Te hogyan találtad meg a sajátodat?
Ha még keresed, akkor most mit teszel azért, hogy megtaláld?

ÍRJ NEKÜNK!
Erről a témáról és sok egyéb másról is rendszeresen "beszélgetünk" a Blogger Műhely csoportban.
Ahogy írtam, nagy szeretettel várunk oda!

koszonom_2.jpg

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez szólt miközben írtam:

A bejegyzés trackback címe:

https://akosmikos.blog.hu/api/trackback/id/tr4514282587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása